Észak-Írországban az összes orvosi rendelő mosdójában illetve pelenkázójában helyeznek el sárga színű szemetes zsákokat, amikbe az esetlegesen fertőző hulladékot (például beteg gyerekek használt pelenkáit) gyűjtik. Gondolom, a magyarországi rendelőkben ilyesmire nincs már pénz.

Angolozós - vagy valami olyasmi :)

Az egyik, fogyatékkal élőket támogató szervezet helyi képviselője, akinek a programjaira rendszeresen hordom gondozottamat, előszeretettel használja a programtervezeteik végén a DV rövidítést. Elég sokáig tartott, mire rájöttem, mi akar ez lenni. Te tudod? :)

Disabled Christians' Fellowship

Diary of Events January 2016 DV 

Gyűlik a fa alá való :)

Még szerencse, hogy lányom és fiam is van, így nem kellett választanom, mert mindkét napló nagyon tetszett. Igaz, hogy inkább a lányom szereti az inspirálós-kitöltős füzeteket, a fiam, akinek sokkal nagyobb szüksége lenne rá, valószínűleg most is húzni fogja a száját, hogy jaj, anya már megint akar tőlem valamit, brrr... 

De sebaj. Megkapja, amit Ő akar, cserébe el kell viselnie azt is, amit én szánok neki. :)

És még én izgultam, hogyha másmilyen telefont veszek a tízéves lányomnak, mint amilyen az enyém, akkor nem fogok tudni segíteni neki beállítani, és akkor mi lesz.
Muhaha. Ripsz-ropsz beállította saját magának.

Hogyan oldjuk az Alzheimer-kór magányát

Például így. A terapeuta, Naomi Feil zsidó, a beteg idős hölgy keresztény. Naomi a beteg vallásának megfelelő énekeket énekel neki, a betegre maximálisan ráhangolódva, az ő reakcióit tükrözve.

Az eredmény önmagáért beszél. Szerintem gyönyörű, így Karácsony előtt különösen az.

A Memory Bridge alapítványról itt lehet többet megtudni.  

Hiányzik

Ezeket a beszélgetéseket nézegettem mostanában (időről időre összeül a társaság megbeszélni, hogy mi folyik a világban), és az jutott róluk eszembe, hogy régen nekem is olyan jó kis társaságaim voltak. Csupa velem egyívású, hasonlóan gondolkodó ember, akikkel összejártunk, nagy, közös beszélgetéseket szerveztünk, és motiváltuk, inspiráltuk, támogattuk egymást.

Mára sajnos szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába, Európa különböző országaiba, és évek óta szinte egyáltalán nem találkozunk. Pedig jó lenne most is valami hasonló: inspiráló beszélgetések egy meleg, elfogadó, "hasonszőrű" társaságban, de valahogy sokkal nehezebb most már ilyet kialakítani, fenntartani.

Persze van már mindenféle technika, Facebook, szkájp, olcsó telefonálási lehetőség, éppenséggel lehet tartani a kapcsolatot a régi társaságommal is, de ez nem ugyanaz, illetve a viszony sem ugyanaz már.

A személyes, élő találkozást, jó hangulatú beszélgetést igazából semmi nem pótolja.    

Kérdés IKL bloggerinához

Hogy kell azt helyesen leírni, hogy hajószállítóhajó-szállító hajó?