Amikor annyira túlhajtom magam, mint az elmúlt bő fél évben is, a kollégáim időnként megkérdezik, miért nem megyek el én is, mint ahogy a britek szoktak, egy hétre all inclusive nyaralásra valamelyik napos szigetre. Hiszen az sem kerülne többe, mint Magyarországra menni...
Lehet, hogy nem kerülne többe, csakhogy számomra van néhány - megfizethetetlen - előnye Magyarországnak. Ott vannak mindjárt a szüleim, akik izgatottan toporognak minden egyes alkalommal a reptéren, amikor érkezünk, alig várják, hogy a két ritkán látott unoka végre a nyakukba ugorjon... És ugranak is, naná. Ez a megérkezés csúcspontja, a pillanat, amire az összes fél hónapokon át készül.
Aztán beülünk apukám autójába, és megyünk a házhoz, ahol felnőttem. A ház, aminek minden zegzugát ismerem... A szüleim építették a hetvenes években, kalákában, ahogy akkoriban szokás volt. Sátortetős kertes ház, szép nagy ablakokkal. Az udvar igazi gyerekparadicsom, s a gyerekek azon frissiben birtokba is veszik a rég látott hintákat, eszközöket.
Én pedig belépek a házba, ledobom a nagytáskát, lerúgom a cipőmet, és szinte azzal a mozdulattal oldódik is bennem a feszültség, ami a kinti életemhez köt: itt nincsenek se gondozottak, se kitöltendő papírok, se senki, akiért felelős vagyok, aki előtt "szerepelni" kell. Itt rólunk gondoskodnak, merő szeretetből, napi 24 órában...
A hűtő tele (készültek ránk), a tűzhelyen anyukám főztje, hmmmmm...
És amíg itthon vagyunk, nekem az égvilágon semmi gondom nincs. Illetve mégis van. Hatalmas erőfeszítéseket kell tennem, mégpedig annak érdekében, hogy a visszaúton se legyen rám szűk a ruhám...
Szóval ez itt az én szigetem. Véletlenül éppen ténylegesen is sziget. De igazából nem ez a lényeg. Hanem az az igazi "all inclusive" szolgáltatás, ami sehol máshol nincs meg, és amit megvenni sem lehet sehol.
Boldog Húsvétot Nektek is! A miénk egészen biztosan az. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése