Ebéd van!

Ma én küldtem ezt az üzenetet valakinek, akiről tudtam hogy jólesne neki egy tányér finom pörkölt.

Aztán visszacsöppentem az időben, éppen tíz évet, amikor is egy szép nyári napon nekem üzenték ezt: Ebéd van! Nagyfiamat vártam akkoriban, akit túlhordtam, sehogy sem akaródzott neki megszületni, ezért a 42. héten befektettek a terhespatológiára. Mivel semmi bajom nem volt, feküdnöm sem kellett, az NST-k között a gyönyörű nyári napokon sokat sétáltam a kórház kertjében. Ott ért aznap az üzenet is: Ebéd van! Akkoriban még drágább volt sms-t küldeni, értékeltem is nagyon azt a szeretetet, gondoskodást, ami a rövid üzenetből sugárzott. Igazán kellemes társaság jött össze akkor a patológián, biztattuk, bátorítottuk egymást, csupa leendő elsőgyerekes anyuka.

Nem tudom, mi lett azóta szobatársammal, aki az üzenetet küldte. Azt tudom, hogy végül megszületett egészségesen a kislánya, aki miatt bent feküdt akkor az osztályon, veszélyeztetett terhesként.
Vannak olyan kapcsolatok az ember életében, amelyek csak rövid időre jönnek létre: akkor és ott szükség van rájuk... Aztán tovább nincs, megy mindenki a maga útján. A telefonszáma sincs már meg azóta.
De az üzenet ereje megmaradt velem. Pontosan tíz éve történt, hétfőn lesz nagyfiam születésnapja.
Ebéd van.

VAN ebéd.