Imádság

Lord, make me an instrument of Thy peace... 

Igazából nem is kérni, hanem elfogadni kell nekünk megtanulni. Mert minden jelen van körülöttünk, amire szükségünk van, mindössze azt kell eldönteni, a világban jelen lévő erők/energiák közül melyiknek akarunk csatornájává válni, szolgálatába állni, és melyiknek nem. Van választás, és választani kötelező, ezt sajnos kikerülni nem lehet.

A közösségben, ahová tartozom, ezzel a Goethe-idézettel dolgozunk most:

I have come to the frightening conclusion that I am the decisive element. It is my personal approach that creates the climate. It is my daily mood that makes the weather. I possess tremendous power to make life miserable or joyous. I can be a tool of torture or an instrument of inspiration; I can humiliate or humour, hurt or heal. In all situations, it is my response that decides whether a crisis is escalated or de-escalated, and a person humanized or de-humanized. If we treat people as they are, we make them worse. If we treat people as they can be, we help them become what they are capable of becoming. 

Az utolsó két mondat a munkám mottója. Tegnap volt egy nagy állami ellenőrzésünk, amikor is kiszállt hozzánk a Hatóság, és minden papírt átnyálaztak. Hála Istennek minden készen volt - az elmúlt hetekben hülyére adminisztráltuk magunkat, a kollégáim meg én.  De megérte, mert most legalább tudok végre arra figyelni, ami igazából a dolgom, amiért itt vagyok. Ez pedig a fenti idézet utolsó két mondata. Isten adjon hozzá erőt.