Amikor én a migráns elnevezést kitaláltam magamra, még senki nem használta ezt a szót a mindennapokban. Emlékszem, az első posztjaim idején (ó, freeblog!) rá is kérdeztek néhányan, hogy mit is jelent tulajdonképpen, és miért éppen ez lett a nevem.
Azóta már más szelek fújnak Európában, és abban az értelmében, ahogy ez a fogalom manapság használatos, nem érzem magaménak. Igazából Miss-nek sem érzem már magam (annak is megvolt az oka annak idején, miért lettem az), mégis, mivel legtöbben Missmi-ként ismernek, ezt tartottam meg. Az e-mail címem pedig missmihello@gmail.com-ra módosult.
Kedves Missmi!
VálaszTörlésErősen elválasztom személyedtől a migrans fogalmat. Kedves barátos! Neveztesd magad bárminek, az én szeretetem -mint púp a hátadon- megmarad!
Ó, köszönöm, kölcsönös! :)
TörlésMondjuk ez nekem eszembe sem jutott.
VálaszTörlésNekem (sajnos) igen, én ugyanis végigcsináltam a szegény országból gazdagabb országba emigrálók viszontagságos útját akkor, amikor Mo. még messze nem volt az EU tagja. Először is, a hosszabb tartózkodáshoz meghívólevél kellett, amit már a határon (London) be kellett mutatni. Már ott lekáderezték, hogy pontosan hová megyek és mit fogok ott kezdeni magammal. Érkezés után azonnal regisztrálni kellett a rendőrségen. Kaptam egy zöld kis könyvecskét, amibe belepecsételték, hogy kizárólag addig maradhatok az országban, amíg az engem fogadó alapítvány (ahová önkéntes munkásnak érkeztem) jótáll az eltartásomért. Sem fizetett munkát, sem szociális segélyt nem kaphatok.
TörlésNekem teljesen természetes volt, hogy a befogadó ország szabja a feltételeket, és nekem, mint bebocsátást kérőnek, alkalmazkodnom kell.
Önkéntes alapon dolgoztam tehát, amiért szállást, ellátást, zsebpénzt kaptam. Munka mellett tanultam, tanultam, tanultam: nyelvet, szakmát, kultúrát, mindent, amit csak lehetett. Igyekeztem tájékozódni, lehetőségeket keresni, integrálódni. Évekig éltem így, mire "bedolgoztam" magam a rendszerbe.
A most érkező tömegekkel az a baj, hogy túl sokan vannak közöttük azok, akik nem akarják ezt az integrációs utat végigjárni, nem akarnak alkalmazkodni. Akik vagy - alapból - jólétet követelnek maguknak, vagy nem is akarnak beépülni egyáltalán, csak a támogatást veszik (vennék) igénybe, és nem akarnak/tudnak érte adni semmit.
Ja, megnéztem, amit küldtél a másik bejegyzés alatt.
VálaszTörlésHát ekkora szerencsétlen hülyéket még a föld nem hordott a hátán, mint ezek az agyhalott európaiak, komolyan mondom.
Én pontosan tudom, hogy Te egy rendes ember vagy, aki segíted a gyengéket és elesetteket, ez a munkád és szereted. Rólam talán kevesen tudják, de nem áll tőlem ávol a jótékonykodás és maximálisan segítek mindenkit, aki rászorul.
De az, hogy idejön valaki szívességet kérni, beeresztem a saját közegembe sajnálatból és emberségből, a határaimon belülre engedem minden előzetes kritérium teljesülése nélkül, ami alapból egy bizalmi kérdés, majd utána konzekvensen megtagadja azt, amit én kérek tőle, irányítani akar, diktál, parancsolgat, feltételeket szab (ő!), majd mindezek után, azután, hogy jelentős lóvékat költ el rá Európa, amihez semmi köze és jótékonységból van itt, még kiáll az utcára és elmondja, hogy kicsi a lakás vagy kevés a kaja, bár nem csinál semmit, vagy ha csinál valamit, akkor az ennyire elég, de ez neki nem kielégítő, hát adjunk jobbat, többet. Mire föl?
Hát aki erre azt mondja, hogy ezt támogatni kell, az vagy nagyon hülye, vagy pedig nagyon nincs semmi tartalom az életében, ha ebben akarja magát kiélni.
Amúgy meg ezek nem elesett rászorulók. Addig rászorulók, amíg a háborús területen életveszélyben van. Abban a pillanatban, hogy onnan kitette a lábát, baromira nem rászoruló. Az Északkelet-Magyarországon létminimumon senyvedő árva vak diatalokat összetartó otthonban vannak rászorulók, le se szarja őket senki.
VálaszTörlés