2013. szeptember 9., hétfő

Verespatakért*



A verespataki aranybányához építendő tározóban "214-szer annyi cianidos zagy lesz mint amennyi a kolontári tározóban fölhalmozott vörösiszap volt". Kétszáztizennégyszer annyi. El tudod képzelni, micsoda hatalmas mennyiségű méreg az?
És ha egy rövid távra tervező, profitorientált cég azt mondja, hogy a ciántározó építésénél minden biztonsági előírást be fognak tartani, az nem okozhat környezeti katasztrófát, Te elhiszed?

A verespataki aranybányát 15 évig tervezik üzemeltetni, mert ennyi ideig lesz nyereséges. Ennek érdekében hatalmas sebet ejtenek a Föld testén, lerombolnak gyönyörű természetet, elhordanak hegyeket, eldózerolnak többezer éves kulturális örökséget. 15 évig tartó anyagi nyereség miatt.

És ha eltelt a 15 év, utána mi lesz? Az okozott sebeket nem lehet begyógyítani, sem az elpusztított örökséget visszaállítani. "43 négyzetkilométer holdbéli táj" (forrás, mint fentebb), ami marad... Ez kell nekünk?

Én abban hiszek, hogy az ember felelős azért, amit a világban, a világgal tesz. Hogy amit gondolunk, kimondunk, cselekszünk, az hat, kihat, és visszahat ránk. Hogy az anyagi haszonszerzés, a pillanatnyi előny nem lehet morális akkor, amikor ilyen mértékű rombolással, környezetszennyezéssel jár.

Nem építenék aranybányát akkor, ha azt csak úgy tudom megtenni, hogy gyönyörű természeti környezetet teszek tönkre, hogy óriási mennyiségű mérget koncentrálok egy helyre.

Nem azért nem tenném ezt, mert nem engedi a romániai, az európai, vagy bármely más parlament, hatóság, szabályzat, törvény vagy miegyéb. Nem ezért nem tenném. Azért nem tenném, mert ekkora mértékű rombolást, pusztítást okozni, pusztán anyagi nyereségvágyból, egyszerűen méltatlan hozzánk, emberekhez. Méltatlan. Mert nem ez a feladatunk itt a Földön.

Abszolút egyetértek Maia Morgenstern üzenetével: Az ember több, mint az általa viselt aranytárgy értéke.

Bárcsak ehhez méltóan tudna a Földdel bánni.   



*Sajnos a magyar feliratos verziót nem sikerült ide betenni, de itt a linkje:  http://www.youtube.com/watch?v=iZnjiKRUPEo

 

2013. augusztus 31., szombat

A vörös fonal

A kínlódás, amikor rágom a tollam végét már napok óta, mert hiába lapozgatok könyveket, guglizom a netet, sehogy sem akar összeállni a vasárnapi mondandó... Míg egyszer csak, egy áldott pillanatban, átcsap végre a villanás, az a belső, titkos erő, ami helyükre rántja a puzzle darabkáit...

Összeáll tehát a kép, hát persze, ó, hogy ez eddig nem jutott eszembe, hiszen világos mint a Nap... mint a Nap, az a bizonyos belső, Krisztusé...

S felépítem végre, amit mondani fogok, hogy hiteles lehessen, élő és élhető, nekem legalábbis mindenképp az,  s remélem, a gondozottaimnak is...

Hálás vagyok az ilyen pillanatokért. Bárcsak gyakrabban lennének velem.

2013. augusztus 17., szombat

Hetedik...

...évemet kezdem itt Észak-Írországban, ebben a munkaközösségben.  Tegnap volt az évértékelő megbeszélésem. Nagyon jól sikerült, minden szempontból.

A napokban került a kezembe egy régebbi naplóm abból az időszakból, amikor egyedül maradtam itt a gyerekekkel, és úgy éreztem, elevenen megnyúz az az élethelyzet, amibe épp kerültem...

A lenyúzott bőr helyére azóta új épült, erősebb, strapabíróbb. Már csak el kell hinnem, hogy ez tényleg így van, és folytatni, amit elkezdtem, menni az úton tovább...  

2013. augusztus 15., csütörtök

Instant világ

Azért belegondoltatok már, hogy micsoda elképesztő most-azonnal-enyém világban élünk mi?

A minap megtetszett egy zeneszám. Rákerestem a neten, megrendeltem a cd-t, és másnap hozta a postás... Ide, a vidéki kis faluba, a "semmi" közepére. A megismerés-megvágyás-megszerzés folyamata mindössze 24 óra volt, és egy flakon sampon árába került.

Ha belegondolok, hogy tizenéves koromban még hónapokig vártam/gyűjtögettem egy műsoros kazettára...

2013. július 18., csütörtök

A csúszda meg az élet

Az embernek mindenféle bölcsességek jutnak eszébe, miközben strandol a gyerekével. Például az, hogy ha már felültem a csúszdára, akkor két választásom van. Vagy ragaszkodnék a pozíciómhoz, és zavar, hogy most miért erre, vagy arra visz az ár és akkor jól beütöm  a könyökömet, vagy mást.

Vagy pedig felveszem a ritmust, hagyom hogy vigyen a lendület, és akkor akár még élvezetes is lehet...

Bár az őrültfolyócsúszdát csak azoknak ajánlom, akik tényleg élvezik a kontrollvesztés állapotát. Mert igaz, hogy csak 5%-os a dőlésszög, de a csúszdában nem csordogál, hanem zúdul a víz, és a két "pihenősziget" valójában örvény.

2013. július 16., kedd

Szabadon

Már nem is emlékszem, mikor barangoltam utoljára szabadon Budapesten. Most viszont - végre- eljött újra az alkalom. Kihasználtam, hogy a gyerekeim az apjuknál voltak, vettem egy napijegyet, és mentem, amerre vitt a lábam, ill. az épp aktuális jármű... 

2013. július 11., csütörtök

Kerülj közelebb...*

Ennél közelebb már nehéz lenne. Mert hát mire véljem, hogy amikor az egész éves, fogyatékkal élő felnőttekről szóló munkámból kikapcsolódandó, hazaérkezem Magyarországra, foglalok egy szállodai szobát egy eldugott kis kelet-magyarországi fürdőhelyen,  akkor kiderül, hogy éppen ezen a helyen, éppen most, a szállodának azon az emeletén, amelyiken én is vagyok, láss csodát: épp fogyatékos felnőtteket nyaraltatnak.

Itt vigyorognak rám kedvesen, egymásba botlunk a folyosón, az étteremben, a medencéknél, a városban, meg mindenhol, és néha még a szobámba is benéznek. A változatosság kedvéért. És amikor majd jóóóóól kinyaraltam magam, akkor visszamegyek az enyémeim közé, akik hasonlóak az itteniekhez, csak más nyelvet beszélnek. (Vagy épp nem beszélnek.) Őértük viszont felelős is vagyok, míg az ittenieket csak nézegetem, ha már az utamba sodorta őket a sors.

Nyaralni jó. 
   
* A cím innen