Elkezdtem olvasni visszamenőleg de amikor felteszi a kérdést, hogy vajon eszik-e még görögdinnyét, mielőtt meghal, hát akkor kimentem a mosdóba összeszedni magam és nekiálltam csinálni a krumplit a Fiúnak.
Én látok néha embereket meghalni, de az legtöbbször egy kicsit személytelen. Persze, sajnálom, de mondjuk ritkán nézegetem a gyerekeik fotóit, nem is bírnám úgy. Amikor jönnek kemóra vagy műtétre, akkor tartják magukat, nem mesélik el az érzéseiket, kérdéseiket, legalábbis nekem nem, de szerintem úgy általában a kórházi személyzetnek nem nagyon. Meg hát igazából én se kérdezem, ez talán némiképp önvédelem.
Furcsa, hogy amikor az ember találkozik ezzel és egy picit megnézi, hogy mi történik a színfalak mögött, akkor rájön, hogy rohadtul csak kussolni tud és egyáltalán nem jut eszébe semmi. Nekem legalábbis semmi. Csak ülöt itt és azon gondolkozom, hogy te jó ég, hogy lehet ezen átmenni ép ésszel. Ezen gondolkoztam, amikor gyerekonkológián voltam gyakorlaton és láttam a szülőket. Mosolyogva kamerázták az ötéves agydaganatos kisfiút a motorján, mindenki tudta, hogy meg fog halni. Ezt hogy lehet kibírni egy szülőnek? Minden egyes nap úgy mentem haza, hogy köszönetet mondtam valami láthatatlan hatalomnak, amiért sétálhatok a Duna parton.
Milyen furcsa, hogy nem vagyok egy gyakorló vallásos és mégis, most is az volt az első gondolatom, hogy valamit imádkozni kéne ezért a családért. Nincs más, ahova fordulni lehetne egy ilyen helyzetben, arról nem is beszélve, hogy milyen szépen nyilatkozott a szerző a saját hitéről.
Nekem három hete nem volt szabadnapom, hajtok folyamatosan.
Szombaton volt a nyílt napunk, 1600 embert láttunk vendégül. Minden évben egyre többen jönnek, mert jól érzik magukat nálunk, és terjed a hírünk.
Az én részlegem szolgálta fel a kávé-sütit, a házunkhoz csatolt hatalmas sátorban volt az ír élőzene folyamatos vendégsereggel, én pedig estére olyan fáradt voltam, hogy négykézláb másztam fel a lakásomhoz vezető öt lépcsőfokon.
De még így is, egyszerűen hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, hogy tehetem, amit teszek, hogy ÉLEK, és igen, akár még görögdinnyét is ehetek...
Ű. :(
VálaszTörlésEzen a műtéten esett át januárban:
Törléshttp://szilbogag.blogspot.co.uk/2015/01/az-operacio-lerajzolva.html
Elkezdtem olvasni visszamenőleg de amikor felteszi a kérdést, hogy vajon eszik-e még görögdinnyét, mielőtt meghal, hát akkor kimentem a mosdóba összeszedni magam és nekiálltam csinálni a krumplit a Fiúnak.
TörlésÉn látok néha embereket meghalni, de az legtöbbször egy kicsit személytelen. Persze, sajnálom, de mondjuk ritkán nézegetem a gyerekeik fotóit, nem is bírnám úgy. Amikor jönnek kemóra vagy műtétre, akkor tartják magukat, nem mesélik el az érzéseiket, kérdéseiket, legalábbis nekem nem, de szerintem úgy általában a kórházi személyzetnek nem nagyon. Meg hát igazából én se kérdezem, ez talán némiképp önvédelem.
Furcsa, hogy amikor az ember találkozik ezzel és egy picit megnézi, hogy mi történik a színfalak mögött, akkor rájön, hogy rohadtul csak kussolni tud és egyáltalán nem jut eszébe semmi. Nekem legalábbis semmi. Csak ülöt itt és azon gondolkozom, hogy te jó ég, hogy lehet ezen átmenni ép ésszel. Ezen gondolkoztam, amikor gyerekonkológián voltam gyakorlaton és láttam a szülőket. Mosolyogva kamerázták az ötéves agydaganatos kisfiút a motorján, mindenki tudta, hogy meg fog halni. Ezt hogy lehet kibírni egy szülőnek? Minden egyes nap úgy mentem haza, hogy köszönetet mondtam valami láthatatlan hatalomnak, amiért sétálhatok a Duna parton.
Milyen furcsa, hogy nem vagyok egy gyakorló vallásos és mégis, most is az volt az első gondolatom, hogy valamit imádkozni kéne ezért a családért. Nincs más, ahova fordulni lehetne egy ilyen helyzetben, arról nem is beszélve, hogy milyen szépen nyilatkozott a szerző a saját hitéről.
Nekem három hete nem volt szabadnapom, hajtok folyamatosan.
TörlésSzombaton volt a nyílt napunk, 1600 embert láttunk vendégül. Minden évben egyre többen jönnek, mert jól érzik magukat nálunk, és terjed a hírünk.
Az én részlegem szolgálta fel a kávé-sütit, a házunkhoz csatolt hatalmas sátorban volt az ír élőzene folyamatos vendégsereggel, én pedig estére olyan fáradt voltam, hogy négykézláb másztam fel a lakásomhoz vezető öt lépcsőfokon.
De még így is, egyszerűen hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, hogy tehetem, amit teszek, hogy ÉLEK, és igen, akár még görögdinnyét is ehetek...