A correct faith and a certain hope*

Mivel Szent Patrik napját a gondozottaimmal fogom tölteni, a családi kirándulást előrébb hoztuk. Reméltem, hogy a hét eleji gyönyörű időjárás kitart még péntekig, dehát ez itt Spárta Írország: több eső, mint nap... viszont legalább gyönyörű zöld a zöld!

Az óceán partján töltöttük a délutánt, kívánságomra pedig a Ferencesekhez is benéztünk ismét. Szeretek ott náluk nagyon. Igaz, két ugribugri gyerekkel sok esély nincs az elmélyülésre, de azért mire a Kálváriát végigjártuk, lecsendesültek a fejemben a gondolatok... 

*vedd észre: "a" és nem "the", és mégis erős ez az imádság, de bizony, mennyire az!

Prayer for Enlightenment

 

Most high 

glorious God,

Enlighten the darkness of my heart

and give me, Lord,

a correct faith,

a certain hope, 

a perfect charity,

sense and knowledge,

so that I may carry out

Your holy and true command.

 

Ha már böjt-időszak...:)

Megnéztük a gondozottaimmal a Chocolat c. filmet.

Ajánlom mindenkinek: szép film, gyönyörű üzenettel!  :)

Bármi áron...?

Ezért nem vagyok tagja egyetlen egyháznak sem. Mert ha az egyháznak (bármelyiknek) hatalmat adnak, akkor a vezetőik Istenre kenik azokat a döntéseket, cselekedeteket, amelyeket valójában anyagi és politikai okokból hoznak.

Az individualizáció korát éljük, ami azt jelenti, hogy minden egyes embernek saját magának, belső indíttatásból kell(ene) eldöntenie, hogy milyen értékrend szerint éli az életét.

Az erőszakos hittérítés, misére kényszerítés ideje lejárt, talán nem is volt itt sohasem.

Nem az számít, hogy hány misét ülsz végig, mennyi ostyát veszel a szádba, ha egyáltalán.

Hanem az, amit élsz, ami felé törekszel, nap mint nap.  

Gépezzünk?

Tegnap nyúztak megint a gyerekeim, hogy miért nem tölthetnek több időt gépezéssel, illetve miért nem lehet még nekik saját laptopjuk. Elmagyaráztam, hogy azért nem, mert az a tapasztalatom, hogy azok a gyerekek, akik rákapnak a gépezésre, sokkal kevesebbet foglalkoznak mással, márpedig az ő korukban ez még nagyon nem egészséges, és bőven van elég dolog, amivel foglalkozni lehet...

Micsoda öröm volt nekem tegnap is látni, ahogy a fiam gyomlálta délután a virágágyást, nem azért, mert "előírtam" neki (én nem szeretek kertészkedni, sajnos), hanem mert nagyon várja már a nárciszokat, a lányom pedig fél délután a ház körül szaladgált, lovacskázott az ugrálókötelével, aztán meg felpattant a rollerére, később a biciklire, és mikor bejöttek, sem unatkoztak számítógép nélkül sem.

Most meg pláne nem fognak, mert ma beszereztem nekik ezt a könyvet, előre látom sanyarú sorsomat, a nyugalmamnak annyi, jól kicsesztem megint magammal, na. :) De nem bánom, az ő érdekükben ez így van jól.  

Fagyosszent

Az utótagban nem vagyok biztos (biztos hogy nem, hehe) de az előtag, az tuti. Mert hogy én majd' megfagyok ebben az országban állandóan, télen is meg nyáron is.

Ma kozmetikában voltam délelőtt, és a helyiségben, ahol ugye rendeltetés szerint le kellett vetkőzni, volt vagy 19 fok. Én meg dideregtem. Mindig didergek. Ezért aztán eleve úgy szoktam kérni az időpontomat, hogy legyen alkalmam utána beülni az első útba eső kávézóba, és gyorsan magamba dönteni valami forrót...

A legjobb gyógymód azonban az, amikor megérkezem nyáron Ferihegyre*, és a repülőből kiszállva megcsap a kellemes langymeleg levegő (este szoktunk érkezni), hát annál csodásabb érzés nincs!

 *Nekem már csak az marad, meg a Moszkva tér is, mert nem járok elég sűrűn arra, hogy megszokjam az új nevét, meg különben is, mire legközelebb megyek, tán megint átnevezik.  

A vacak meg a vacok

A vacak, az a kedvem.

A vacok meg ahová bebújni szeretnék, amíg újra kisüt a nap.

7 dolog

Mindenki* ezt a játékot játssza a blogvilágban, nehogy már kimaradjak belőle... :)

1.  Életem legnagyobb paradoxona, hogy a hivatásom kifelé, a többi ember felé fordít napi rengeteg órában, míg én, mint személyiség, alapjáraton befelé forduló vagyok. Ezt az ellentétet nehezen sikerül feloldanom.

2. Az 1. pont konfliktusa annyi energiámba kerül, hogy a legmagánabb szférámban leginkább egyedül szeretek lenni. Szeretem a saját szobát, a csendet, nyugalmat. A nyüzsgés kifáraszt.

3. Egyszer felborult velem a láncos körhinta egy lovasbemutatón. Elég ijesztő volt, ahogy menet közben feldőlt az a hatalmas monstrum, a szülők fejvesztve rohantak menteni a gyerekeiket. Kivéve az én szüleimet, akik nem látták az eseményt, és békésen kanalazták a babgulyást a szomszédos sátorban. Aztán is csak rezignáltan jegyezték meg, hogy édes lányom, ahol te megfordulsz, ott valami mindig történik, még tán a forradalom is kitör...

4. Lehet, hogy volt ebben valami jövőbelátó jóslat, mert gimnazista koromban, Tbiliszi belvárosában tényleg kitört a forradalom. Egy autó hátsó ülésén, középen utaztam éppen, amikor az egyik kereszteződésben szembejött velünk egy csőretöltött orosz tank, amit épp elfoglalni készültek a grúz felkelők. Tűzharc volt, rajtam pedig átfutott a felismerés, hogy mivel be vagyok szorítva középre, esélyem sincs menekülésre, ha lőnek a tankból, telibe trafál... De épp nem lőttek, szerencsére, így még mindig itt vagyok...** :)

5. A felnőttkorom már kevésbé volt érdekes, költözgettem ide-oda, ahogy épp a helyzet adta. Az észak-ír életet szeretem, kifejezetten izgalmasnak találom az ír-brit dinamika életközelből való tanulmányozását.

6. Szerelmes vagyok az angol nyelvbe, lassan harminc éve. Nem csökken, nem múlik a rajongás. Ebből a szempontból kifejezetten áldásos, hogy angol nyelvterületen élhetek.

7. Csak olyan tevékenységet tudok végezni, amiben hinni tudok, és amibe teljesen, száz százalékig bele tudom tenni magam. Szerencsére a munkám ilyen, úgyhogy panaszra nincs okom. Na jó, az első pont paradoxonát kivéve. :)  


* Ha Te még nem, hát nosza...! :)
** Aztán minket felraktak az első repülőre, a Szovjetuniónak pedig hamarosan vége lett.