Mi miért nem lopunk...?

A gyerekeim tették fel nekem ezt a kérdést a napokban, könyvtárba menet. Hogy mi miért nem lopunk, amikor pedig lenne lehetőségünk rá?

Tényleg, miért is nem?

Két ok miatt. Az egyik a nyilvánvaló külső ok: nekünk jó az, hogy lehet a könyvtárból kölcsönözni, mert  a többség, ahogy mi is, visszaviszi a könyveket. Ha pedig ez nekünk  jó így, akkor mi is betartjuk a szabályokat.  Jó, hogy lehet a boltokban szabadon válogatni az áruk között, mert a többség, ahogy mi is, kifizeti, amit haza akar vinni. Ez tehát  jó nekünk így, támogatjuk. Jó, hogy lehet az utcán nyugodtan sétálgatni táskával a vállunkon, mert a többség nem azért megy oda, hogy kirabolja a másikat. A sort lehetne tovább folytatni. A lényege az, hogy ami külsőleg, a társadalomban jó nekünk, azt nyilván mi is támogatjuk.

A másik ok viszont igazából sokkal fontosabb. A belső ok. Hogy az ember valamikor élete során (lehetőleg minél hamarabb) elgondolkodik rajta, hogy ő mit miért tesz, vagy nem tesz. Hogy milyen célért és hogyan fog tevékenykedni. Mert hát tevékenykedni muszáj, ha már egyszer itt vagyunk...

A külső keretek manapság egyre kevésbé tartanak meg.  Én már nem tudok úgy élni, ahogy a szüleim, nagyszüleim éltek, mert közben megváltozott a világ. Nekem magamnak kell kialakítani a kereteket, amik köré felépítem az életemet.  A gyerekeim generációja pedig pláne így lesz. Külső keret egyre kevesebb van, ilyenkor  a belsőket kell erősíteni. Alaposan átgondolni, hogy mit miért teszek, vagy nem teszek, én, a saját felelősségemből.

Nem lopok, mert nem akarok lopni. Becsületesen élek, mert becsületesen akarok élni. Ez az én döntésem, az én lehetőségem, és az én felelősségem is.  Nem lehet elvenni, nem lehet másra kenni. A gyerekeimnek elmondom, hogy én mi alapján élek, nekem mi a fontos. Ez ad nekik támpontot, és amíg gyerekek - és remélem, később is - erőt, tartást. A külsőségek is fontosak, nyilván, de én igazából belülről építkezem kifelé, és nem fordítva.   

De mi lesz azokkal, akik nem látnak olyan gerincet se magukban, se maguk körül, amire építkezni érdemes?

Sajnálom,  nagyon sajnálom azt a szerencsétlent, aki most otthon riadt egérszemekkel kéri magának a tolmácsot. Hiába lett vastag a bankszámlája, mire megy most vele? Egész életében retteghet, hogy mikor veszik el tőle. És ha elveszik, márpedig előbb-utóbb elveszik, akkor mi marad neki? Milyen pillérekre építette az életét? Hol van  a belső magja, mi van ott? Mi ad neki erőt, tartást? És a többinek, akik hasonló módon élnek, mint ő? Mi marad azután, ha a bankszámla lenullázódik, a hatalom elvész? Mert hogy előbb-utóbb elvész, az törvényszerű, a világ folyamatos változásban van.    

Valóban szüksége lenne tolmácsra, neki is, meg a többieknek is, de nem az angol nyelv megértéséhez, hanem valami egészen máshoz.  Nem irigylem őket egy pillanatig sem. Mert az igazi elszámolás sosem kifelé, hanem mindig befelé történik.  Ott, ahol az ember önmagával találkozik.