Advent 2014

Időnként emlékeztetnem kell magam, miért is neveztem el ezt a blogot És mégis-nek. Azért történt, mert (még a freeblog vége felé) lett a környezetemben valaki*, aki jól megmondta a véleményét nekem: a blogod nem más, mint énfényezés!

Akkor egy darabig nem írtam semmit. Később viszont rájöttem, hogy az nekem nem jó. Szükségem van arra, hogy írjak, hogy arról írjak, ami jó az életemben, ami felé törekszem. Nem azért, mert a sötétséget nem látom, látom én azt nagyon is jól. Hanem azért, mert amit az ember erősít, az erősödni fog. Ha a sötétségben dagonyázom, az fog erősödni. Ha arról írok, ami felé törekszem, akkor ahhoz kerülök közelebb.

Így lett ez a blog És mégis...

Néhány napja kifakadtam a gondozottaim és a fiatal önkénteseim előtt, hogy én mennyire nem várom a decembert. A rengeteg muszáj programot, muszáj mosolyt, muszáj ajándékozást... Azonban a döbbent-zavarodott arcukat látva rájöttem, hogy nyavalygással nem sokra megyek. Ennek a kis közösségnek itt én vagyok a motorja, és ha én nem segítek nekik felépíteni az ünnepet, maguktól nem fogják tudni megcsinálni.

Tegnap végre átestem a holtponton: megtaláltam magamban azt a belső, nyugodt alaphangot, amiből elkezdhetek építkezni kifelé.

Időnként persze orra fogok bukni: a december olyan sűrű itt nálunk, hogy néha óhatatlanul borul a bili, szakad a cérna...

Belefér.

A törekvés számít úgyis.  Nem, nem ez a fajta törekvés, hanem egy egészen más igyekezet.

Áldott, békés adventi készülődést kívánok mindenkinek!


*mentségére legyen szólva: azért még szeret! :)