A fizikai valóságon túl

Az ember mindig arra talál a világban bizonyítékot, amiben hisz, amit látni akar.

Én abban hiszek, hogy az emberi lény mérhetetlenül több annál, mint amennyit a fizikai szem látni képes belőle.

Ennek a kisfiúnak a példájából is ezt látom. Fizikai szemmel mi látható? Egy súlyosan sérült test, életre szóló deformáltság és önálló életvitelre való képtelenség. Viszont ha meghallgatod az énekét, mi jön át? A lelki-szellemi gazdagság, ami a sérült test ellenére is ott van.  

Ciki a cigi

A tízéves lányom csatlakozott a füstűzőkhöz. Mert nem lehet elég korán kezdeni. :)

The Intouchables

Ritkán találok olyan filmet mostanában, ami leköt, de ez most kivételesen jó volt.

Apukám kommunikál

Ahogy  ő írja:

Készülődtök már? Lassan ideje csomagolni!
Üdv
Apád

Ahogy én olvasom:

Már nagyon várunk benneteket, számoljuk a napokat...
Ölel
Apád

Márciusi csaták

Arról akartam eredetileg írni, hogy milyen jó, hogy az otthoni március 15-ei csatározásokból mi kimaradtunk, de aztán elolvastam a híradásokat az itteni, mai Szent Patrik napról, és szomorúan konstatáltam, hogy az észak-ír fővárosban ugyanúgy egymás torkának ugranak az emberek az állami ünnepeken, mint Budapesten.

Nekünk mindenesetre szép volt Patrik napja itt vidéken, a skanzenban voltunk délután, és hogy valami pozitív is legyen itt a nagy márciusi csaták idején, amikor ugyebár senki nem akarja megérteni a másikat, ideteszem a képet arról, hány féle nyelven lehetett a skanzenben tájékoztatót kérni.

 

Sztrájk

A lányom betűzgette tegnap az iskolában kapott értesítést: - Anya, mi az az industrial action?

Elmondom hát mindenkinek, aki esetleg nem tudja, hogy a munkabeszüntetés angol neve industrial action, a union pedig szakszervezetet jelent. 

Észak-Írországban kiterjedt sztrájkok lesznek pénteken, leáll a teljes tömegközlekedés, valamint a hivatalok, egészségügyi intézmények és iskolák egy része is zárva tart.

Kora negyvenes morfondír

Most, hogy a kisebbik gyerekem is betöltötte a tizedik életévét, elgondolkodtam rajta, hogy bizony, előbb-utóbb felnő mind a kettő, nekem pedig nem lesz már többet kicsi gyerekem. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy talán szülni kéne még egy harmadikat most gyorsan, ameddig még belefér.

Aztán az uszoda büféjében mellém telepedett egy szemlátomást kimerült nő a hisztis, makrancos kétévesével, és őket figyelve hirtelen elöntöttek újra az emlékek arról az időszakról, amikor hasamban, majd később karomon a kisebbel szaladtam hajnaltól napestig a kamikáze módjára cikázó nagyobbik után, majd a hosszú, fárasztó napok után éjszakánként óránként ébresztett hol ez, hol az a gyerekem. Nem, nem igazán kívánom én ezt már vissza...

Igazából a mostani időszak a legjobb, mert már elég nagyok a gyerekeim ahhoz, hogy értelmesen meg lehessen velük bármit beszélni, és még elég kicsik ahhoz, hogy szót is fogadjanak... Lehet nekik és velük örülni nap mint nap, viszont lehet már mellettük dolgozni és pihenni is. Jól van ez így, ahogy van.

Az viszont tény, hogy lassan szoktatnom kell magam a gondolathoz, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket ebben az életemben már soha többet nem fogok csinálni.