2014. november 7., péntek

Komment IKL-nek

Mivel az ő blogján nem lehet kommentelni, hát megírom ide, hogy – némi szomorúsággal – de bizony egyetértően bólogattam a bejegyzése olvasása közben.

IKL szakmai területe egészségügy, az enyém szociális, de ez a kettő – itt nálunk legalábbis – közös égisz alatt fut, ami a Health and Social Care, és bizony ezen a területen ég és föld a különbség Kelet- és Nyugat-Európa tekintetében.

Igen, itt nálunk – szociális területen – is magától értetődő, hogy a szervezet, amelynek dolgozom, fizeti az összes továbbképzésemet, szakmai konferenciákon való részvételemet. Egyrészt azért, mert érdeke, hogy jól képzett legyen a munkaerő, másrészt pedig állami elvárás a folyamatos továbbképzés, és Nyugat-Európában evidens, hogy biztosítják hozzá az anyagi keretet.

Ami a társadalmi/politikai megítélésünket illeti, ehhez csak egyetlen friss eseményt említenék, amire most éppen készülünk: a helyi városi önkormányzat ma este állófogadást ad 30 éves fennállásunk tiszteletére. Ott leszünk, bizony, gondozók és gondozottak egyaránt. Senki sem kérdezi a politikai hozzáállásunkat, nem vagyunk csókosak, az elismerés kizárólag a végzett munka minőségének szól.

Mennyire, de mennyire más ilyen körülmények között dolgozni...
    

4 megjegyzés:

  1. Jó, hát az egy dolog, hogy most ez van, de ami már kínosabb, hogy a következő minimum 50 évben esélyünk nincs nemhogy behozni, de megközelíteni sem ezt a szintet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos jó eséllyel azért nem, mert mire pénz lenne Mo-n, addigra elszipkázza a nyugat az értelmes munkaerőt, és ha valaki egyszer megszokja a nyugati rendszert, nem megy vissza keletre.

      Törlés
  2. Kedves MissMi! Jó lenne ez a rendszer nekünk is, de miközben erről álmodunk, valami egészen másba lóg bele a kezünk...

    VálaszTörlés
  3. Hát bizony! Itt az ideje felébredni végre!

    VálaszTörlés