Fejlődőképes vagyok...:)

Nem vagyok kreatív anyuka, sajnos nagyon nem. Azt viszont megtanultam, felnőttként, pedagógiai és gyógypedagógiai tanulmányaimból, hogy a gyerekeknek az a jó, ha keveset tévéznek, nem játszanak gépeken, viszont tevékenykednek sokat a kezükkel és szaladgálnak kint a friss levegőn… Gyakorló anyukaként igyekeztem is eszerint nevelni őket, ha magam nem is vagyok barkácsolós-kézimunkázós típus, a feltételeket viszont biztosítottam a gyerekeimnek, akik éltek is a lehetőséggel.

A gond csak az, hogy az aktív, tevékeny gyerek elképesztő kupit tud termelni maga köré… Az enyémek pedig folyton aktívak: ha bent vannak, akkor terveznek, vágnak, festenek, ragasztanak, dekorálnak, építenek, átépítenek… ha meg kint vannak, akkor vizes-sáros játékokat játszanak, hiszen Észak-Írországban élünk, itt mindig nedves minden...  És bár az eszemmel tudtam, hogy a gyerekeimnek az a jó, ha hagyom őket alkotni, a következmények eltakarítása közben rendszerint erősen szívtam a fogamat… Macerás dolog ez.

Ma délelőtt volt az első alkalom, hogy miután gyerekeim egész délelőtt kint a zúzmarás, füves domboldalon szánkóztak önfeledten (én nem is gondoltam, hogy zúzmarán lehet szánkózni, de bizony lehet, egészen jól), és ebéd előtt megjelent az előszobában a szokásos sáros-vizes ruhatömeg, akkor, most először nem volt már bennem ellenérzés a csúffá tett rózsaszín harisnyanadrág, szétázott, sáros bakancs, nadrág, kabát és társai láttán, hanem maradéktalanul tudtam gyönyörködni a gyerekek pirospozsgás arcában és csillogó tekintetében, - Ez jó volt, anya!

Milyen kár, hogy mire az ember igazán belejön az anyaság művészetébe, addigra – kishíján – felnőnek a gyerekei… Negyvenes ésszel lenne jó huszonévesen gyerekeket vállalni… :)