Kora negyvenes morfondír

Most, hogy a kisebbik gyerekem is betöltötte a tizedik életévét, elgondolkodtam rajta, hogy bizony, előbb-utóbb felnő mind a kettő, nekem pedig nem lesz már többet kicsi gyerekem. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy talán szülni kéne még egy harmadikat most gyorsan, ameddig még belefér.

Aztán az uszoda büféjében mellém telepedett egy szemlátomást kimerült nő a hisztis, makrancos kétévesével, és őket figyelve hirtelen elöntöttek újra az emlékek arról az időszakról, amikor hasamban, majd később karomon a kisebbel szaladtam hajnaltól napestig a kamikáze módjára cikázó nagyobbik után, majd a hosszú, fárasztó napok után éjszakánként óránként ébresztett hol ez, hol az a gyerekem. Nem, nem igazán kívánom én ezt már vissza...

Igazából a mostani időszak a legjobb, mert már elég nagyok a gyerekeim ahhoz, hogy értelmesen meg lehessen velük bármit beszélni, és még elég kicsik ahhoz, hogy szót is fogadjanak... Lehet nekik és velük örülni nap mint nap, viszont lehet már mellettük dolgozni és pihenni is. Jól van ez így, ahogy van.

Az viszont tény, hogy lassan szoktatnom kell magam a gondolathoz, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket ebben az életemben már soha többet nem fogok csinálni.

Exodus

Előbb-utóbb kialakul az az igen érdekes helyzet, amikor a külföldre költözött magyarok nagyobb eséllyel találnak maguknak (akár) magyar orvost is a saját körzetükben, mint az otthon maradottak.

Fogyókúrának nem az igazi...

Úgy irigylem azokat, akik úszás után bekapnak egy nullkalóriás zöldsalátát és már szaladnak is tovább.

Én úszás után minimum ötszáz kalóriát be kell, hogy faljak, különben jártányi erőm sincs.

De legalább rendszeresen úszok, az is valami, nem? :)

Tengerterápia

Igazán szerencsés vagyok, mert tenger közelében élek. Amikor nagyon tele a hócipőm, lemegyek a partjára és hagyom, hogy a hullámok hangja, a sós víz levegője kimossa a fejemből a felesleges gondolatokat.

Személyiségfejlesztés és társas készségek fejlesztése iskolai programban

Szeretem a gyerekeim iskoláit. Csupa olyan készségeket fejlesztenek, amelyeket magam is fontosnak tartok. Ezt a programot most éppen a lányom iskolájában kezdik, 8-11 éves gyerekeknek, nagyon örülök neki, egészen biztosan a hasznukra fog válni.

Kutyaharapást szőrével, avagy a szabad jótett édes íze

Valamikor decemberben, amikor épp úgy éreztem, hogy belefulladok a kötelező adventi-karácsonyi körökbe, a rengeteg karácsonyi ajándék beszerzésében való segédkezésbe, akkor határoztam el, hogy márpedig én egy olyan valakinek is fogok idén ajándékot küldeni, aki nem toporog itt az ajtóm előtt, aki felé az ég világon semmiféle elkötelezettségem nincsen, aki nem is ismer és ezért értelemszerűen nem is vár tőlem semmit. Ez lesz az én szabad jótettem az idei ünnepben.

A megvalósítás váratott egy kicsit magára, de azért végül összejött, a boríték célba ért és az én Karácsonyom így lett végre kerek és teljes.

Mert szabadon adni jó. :)  

Vég(r)e

A napokban a városban jártam, és megint begörcsölt a gyomrom egy pillanatra: ajándékot kell venni! Aztán mindjárt jött az édes megkönnyebbülés, hogy nem kell már, túl vagyok az egészen, jaj de jó!

Cirka 60 ember ajándékát szereztük be / készítettük el, csomagoltuk, címkéztük, továbbítottuk, aztán a mieinket is kibontogattuk a fa alatt. Most már a köszönőleveleket írom, akinek kell, de ez már jóval nyugisabb elfoglaltság, pláne hogy túl vagyok az összes muszáj-szépen/időben-meglennie karácsonyi programon is...

Szóval jó ez a pár nap most, nagyon jó. Lassú, álmos folyamatban működünk, esténként betelepszem az ágyamba és filmeket nézek, például EZT. Egy karmesterről szól, aki olyan zenét szeretne írni, ami "megnyitja az emberek szívét." És sikerül is neki, bár közben összeverik néhányszor, ez egy ilyen világ...

Az utolsó képsor a legkedvesebb számomra, amikor lesz végre elég öröme, ereje ahhoz, hogy magasba emelje a gyermekkori, meggyötört önmagát. Ehhez az állapothoz lenne jó eljutni minél többünknek, de ha lehet, még halálunk előtt. Akkor talán a Karácsony sem lenne sokaknak olyan stresszes és szomorú.

Boldog Új Évet mindenkinek!